Iskolai tevékenységeim
” Egy lángot adok, ápold, add tovább! „
(Remenyik Zsigmond)
Iskolai tevékenységeim, amelyek a tanítást gazdagították és tanítványaink személyiségfejlesztését szolgálták a Csornai Széchenyi István Általános Iskolában.
Ebadta iskolaújság és újságíró szakkör létrehozása
Az iskolaújságot egy kolléganőm, Molnár Ildikó indította iskolánkban. 1988-ban vettem át az iskolaújság szerkesztését és egy újságíró szakkört hoztam létre.
A gyerekek hetente szakkör formájában ismerkedtek meg az újságírás műfajaival. Élő riportokat készítettünk a városban és a környéken élő híres emberekkel. Az első országos riportervetélkedőt 1990-ben, iskolánkban, az akkori Bodnár Alajos Általános Iskolában rendeztük meg. Az MTV Tízen Túliak Társasága című műsor főszerkesztője, Gregorich András támogatta ötletemet, így jött létre az Országos Diákújságírók találkozója, amelyen 12 iskola kis újságírói vettek részt. A rendezvényt más iskolák is folytatták 15 éven keresztül. A főszerkesztő felfigyelt három tanítványom tehetségére: Pintér Csabára, Főző Líviára és Kovács Attilára. Attilát meghívták a televízió újságíró iskolájába, ahova családi okok miatt nem tudott elmenni. Tehetségét szorgalmával, kitartásával és tanulással kamatoztatta. Újságíró lett belőle.
Széchenyi iskolák találkozója
1994-ben az akkor már Széchenyi nevét viselő iskolánkban rendeztük meg az első Széchenyi Iskolák találkozóját, ahova a megyében a nagy magyar nevét viselő iskolákat hívtuk meg: Gönyü, Mosonszentmiklós, Fertőszéplak, Nagycenk, Sopron – Széchenyi Gimnázium, Mórichida,Kapuvár vett részt a találkozón. A találkozó célja kapcsolatteremtés, kulturális szokások kialakítása, közösségteremtés, hagyományápolás, értékmegőrzés és értékápolás volt. Ezt követően minden évben sor került a megyei Széchenyi iskolák találkozójára.
Mit adott hozzá a Széchenyi iskolák találkozója a diákok tudásához, Széchenyi szellemiségének megőrzéséhez? Ezeken a találkozókon előtérbe került az alkotó tevékenység, a kreativitás, a jellem és személyiségformálás.Emlékeket, élményeket jelentettek ezek a találkozók, amelyek segítségével továbbadható a láng. Azt az érzést, hogy együtt lenni jó. Ezek a programok lehetőséget teremtettek a megemlékezésre, az ünneplésre, a koszorúzásra, a főhajtásra. Tanítványaink megtanultak ünnepelni, szerepelni, együttműködni. Együttműködések, barátságok születtek.
2023-ban a Széchenyi Iskolák találkozóját Nagycenken tartottuk, ahova engem már mint nyugdíjast hívtak meg. Jól eső érzés volt, egykori álmaim továbbélését láttam.
Pillanatképek a Nagycenken 2023-ban megrendezett Széchenyi Iskolák találkozójáról.
A Széchenyi iskolák találkozójára Szabó Rita kolléganőmmel emlékműsort készítettünk, amelyet 2001. július 23-án Szekszárdon, a Széchenyi Kör közgyűlésén bemutattunk. A Széchenyi Emlékműsor forgatókönyvét az Országos Széchenyi Kör megjelentette.
Széchenyi-estek
A 90-es évek közepétől közel 10 évig, minden évben Szabó Rita kolléganőmmel, – aki ének-zene szakos művésztanár – megszerveztük és megrendeztük a Széchenyi-estet. Hagyományt teremtettünk. Ezzel lehetőséget kínáltunk, hogy tanítványaink bemutassák a szülőknek, az érdeklődőknek és a városnak, hogy az iskolai tananyagon kívül mi mindent lehet még tanulni az iskolában. Szülőkkel, nagyszülőkkel, érdeklődőkkel telt meg a művelődési központ színházterme. Később már az alsó tagozattól a felsőig minden osztály bemutatkozott. Szerettek a gyerekek szerepelni, megmutatták magukat. Vidám, megható, a diákéletet felidéző percek és komoly gondolatokat tartalmazó műsorok voltak ezek 1,5-2 órás esti programmal.
Pillanatképek a Széchenyi-estekről:
Az alábbi videó a Széchenyi-estek emlékeit idézi fel:
Színjátszás és drámapedagógia - tanórán kívüli foglalkozás
Színjátszó szakkört vezettem először iskolánkban, majd a városban levő művészeti iskolában. Indultunk a megyei, dunántúli és országos versenyeken. Igen nagy sikert aratott, és a mai napig sok tanítvány emlegeti a Kamaszságok című darabot, amelynek a prózai részét állítottam össze és tanítottam be a gyerekeknek, a zenei részt Szabó Rita kolléganőm tette emlékezetessé.
Részletek a Kamaszságok című nagysikerű előadásból. Bizonyára sok tanítványomnak okoz örömet, hogy újra látja kamaszkori önmagát a színpadon, a fergeteges siker közepette.
Köszönöm kedves Fiúk és Lányok! Tényleg fergeteges volt…
Közben elvégeztem a 120 órás drámapedagógiai továbbképzést, hogy papíron dokumentálva is hivatalos lehetőségem legyen a művészeti iskolában tanítani.
Pillanatképek a drámapedagógiai foglalkozásokról:
Európai körutazások
Az utazások célja: világot járni, világot látni. Nagyon örülök, hogy Szabó Rita kolléganőm és barátnőm személyében szakmai társra találtam, hogy tanítványainkkal együtt fedezzük fel az európai értékeinket. Diákjaink Bécstől Rómán át Velencéig bepillantást nyertek más népek kultúrájába és valóban együtt fedeztük fel az európai kulturális örökségeket. Az európai utazásokkor is értékeket mutattunk a gyerekeknek, hiszen az UNESCO világörökségi helyszínein jártunk. Melyek voltak ezek a helyszínek? Verona, Firenze, Róma, Velence, Ravenna, Pádova, Milánó, Muránó, Buránó, Bécs. Az együttes élmények meghatározóak voltak a tanulóink számára. Sok család is útrakelt a gyerekek otthoni élménybeszámolóját követően… Nyaralni vittük éveken át a gyerekeket Jezolóba és Bibionéba egy-egy hétre.
A gyermeki lét meghatározó eleme a játék, a kaland. A Familypark látogatása Szabó Rita kolléganőm ötlete volt, amelyben segító, együttműködö kollégaként vettem részt évtizedeken át.
Plakátok és pillanatképek az európai körutazásokról:
A magyar kultúra napja - január 22.
Himnuszmondó verseny
Iskolánkban több évtizedes hagyománnyá vált, hogy minden év január 22-én megrendeztük a Himnuszmondó versenyt.
Pályázatok írása és lebonyolítása
A rábaközi örökség napja
A LEADER-program keretében mint szaktanár pályázatot írtam és támogatást kaptunk, hogy iskolánkban megrendezzük a Rábaközi örökség napját. Ezt a progranmot is szerettük volna hagyománnyá tenni, hogy valamit tegyünk egy kulturális értékszemlélet és szokásrendszer kialakításáért. Sajnos további pályázatok már nem voltak, amivel ezt az elképzelést megvalósítani tudtuk volna.
Tájnyelvi vetélkedők
A Kárpát-medencei tájnyelvi vetélkedő és a Galántán megrendezett tájnyelvi vetélkedő
Széphalomban rendezték meg 2009. április 24-25-én a Kárpát-medencei tájnyelvi vetélkedőt.
A Kárpát-medencei Tájnyelvi Vetélkedőn a Csornai Széchenyi Iskolát képviselő csapat, a tanítványaim: Nyíri Klaudia, Bognár Zsófia, Székely Cintia 1. helyezést értek el.
Ezt követően vettem részt a felvidéki tájnyelvi vetélkedők szervezésében is, Mezey Katalin az Írók Alapítványa elnökének felkérésére.
Bognár Zsófi: falucsúfolók
Bognár Zsófia tanítványom nagy sikert aratott a rábaközi falucsúfolókkal.
Rábaközi tájnyelvi vetélkedők
Az első Rábaközi tájnyelvi vetélkedőt Csornán, a Széchenyi iskolában rendeztük meg 2013. április 26-án.
A második Rábaközi tájnyelvi vetélkedőt Kiss Jenő akadémikus úr szülőfalujában, Mihályiban rendeztük meg. A programot a Rábaközi Alkotó-Fejlesztő Műhely és a Mihályi Általános Iskola szervezte 2016. áprilisában. Köszönöm Kalmár Márta kolléganőm együttműködését. Rendezvényünket megtisztelte Mezey Katalin írónő és Kiss Jenő professzor úr.
Szülőföldünk a költészetben szavalóverseny általános iskolásoknak.
Több mint 10 éven át megrendezett verseny a megyében: a csornai, kapuvári, soproni és mosonmagyaróvári körzetben.
Részvétel a Nemzeti Tehetség Programban
A Nemzeti Tehetség Program támogatásával a regionális kultúra bemutatásával ismertettük meg tanítványainkat. Különlegessége volt a programnak, hogy a nyelvjárások tanítását digitális környezetben bonyolítottuk le. Örökség és modernizáció volt az elképzelés koncepciója.
Részvételem konferenciákon
Dunaszerdahely, 2003. szeptember 5-6. Katedra Napok
A XII. Katedra Napok és a 10 éves Katedra folyóirat szakmai rendezvénye. Előadás tartására kértek fel a regionális irodalom és művelődéstörténet integrált tanításáról.
A konferenciát követően egy szakmai együttműködés indult el a Pozsonyi Metodikai Centrum és a Győr-Moson-Sopron megyei Pedagógai Intézet között. A felvidéki tanárok bekapcsolódtak a regionális irodalom és művelődéstörténet tanítása tanítóknak, tanároknak című pedagógus-továbbképzésbe.
Pannon Egyetem. A tanárképzés napja - II. veszprémi konferencia, 2009. április. 29.
EDUCATIO Kiállítás. 2009.
Kutató Tanárok Országos Konferenciái - Egymástól tanulunk!
A Kutató Tanárok Országos Szövetsége által szervezett konferenciákon való részvétel és szakmai megjelenés.
Szakmai életem és pályafutásom meghatározója, hogy tagja vagyok a Kutató Tanárok Országos Szövetségének. „Egymástól tanulunk!”, „Mérték az érték, érték a mérték!” ez a mottónk. A hivatás iránti elköteleződés, a szakmai módszertani megújulás és az együttműködés jellemző szövetségünkre. A kutatói és az alkotó értelmiségi lét világát, az egymástól tanulás örömét ebben a csapatban élhettem meg. Nagy öröm volt így együtt lenni! Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk.
A KUTOSZ által megjelentetett tudományos közlemények:
Szombathely, 2021. november 27., VII. Vályi András anyanyelv-pedagógiai konferencia
Szaktanácsadói tevékenység: magyar nyelv és irodalom műveltségterület. NYIK-program gondozása, továbbképzések tartása, versenyek szervezése
Szakmai életutam meghatározója volt, hogy részt vehettem a Zsolnai József professzor úr nevéhez fűződő Nyelvi Irodalmi Kommunikációs Programban, mint tanár és mint a pedagógus továbbképzésekben közreműködő szakértő. Tanítottam 5-8. osztályig a program megyei tantárgyi gondozója, majd szaktanácsadója, a későbbiekben országos szakértője voltam. Részt vettem a program tanítására felkészítő tanfolyamokon és hosszú évekem át a felvidéki tanárt-ovábbképzésekben. A rendszerszemléletű pedagógiai gondolkodást a Zsolnai iskolában tanultam meg. A tanulói tevékenységformákra épülő képességfejlesztő módszertan a folyamatos önművelés, belső motiváció az elhivatottság szintén a Zsolnai programnak köszönhető. A gyermek iránti tiszteletet és alázatot ebben a programban tanultam meg. Ma is nagy örömmel és szerettel emlékezem ezekre az évekre.
Több évtizeden keresztül voltam a Győr-Moson-Sopron megyei Pedagógiai Intézet magyar szakos szaktanácsadója majd vezető szaktanácsadója.
Továbbképzések tartása, versenyek szervezése volt a feladatom. Pl.: Nyelvünkben élünk anyanyelvi kommunikációs verseny, Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, Kazinczy szépkiejtési verseny
Tanár-továbbképzések tartása Csornán, a Széchenyi-iskolában
Részt vettem a CERNET (Közép-európai régió országhatárokon átívelő oktatási együttműködése) projektben. A Bécs-Pozsony-Brünn-Győr régió együttműködésének célja az európai dimenziók beemelése a tananyagba a nemzeti identitástudat megőrzése mellett. A Nemzeti Stúdium kidolgozásában vettem részt, modulkönyveimből tanítottak és a megyei fejlesztések egy részét kipróbálták. ez a Bécsi Európai Iskola része volt. Életem szakmai munkájának meghatározó eleme volt ez a tevékenység, amelyre mindig örömmel gondolok vissza.
A SuliNOVA Közoktatás-Fejlesztési és Pedagógus-Továbbképzési KHT. kompteneciafejlesztő oktatási programcsomagjának lektorálásában vettem részt, valamint iskolai alkalmazásában. Új módszertani gyakorlatokat mutattam be a kollégáknak és bemutató órákat tartottam.
A szövegértés és a szövegalkotás tanítása
Érted? Értem!
Csibésztúra - Tehetségek Magyarországa Program
Határtalanul! program
Iskolánkkal részt vettünk a Határtalanul! programban is, amelynek célja.a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása. Az infórábaköz.hu oldal beszámolója itt olvasható: -> https://www.inforabakoz.hu/hirek/olvas/csornai-diakok-elmenybeszamoloja-erdelyi-utjukrol-2015-06-14-140000